Adele Enersen

Adele Enersen
Adele Enersen

2011. június 22., szerda

Gyerekek...

Mostanában nem is igen írtam a két kicsi nagy fiamról.
Megvolt az évzáró, és a bizonyítványosztás! Mindketten kitűnőek lettek, kaptak könyvet, és egy csomó oklevelet ilyen olyan dolgokra, tanulmányi versenyekre, sportban való szereplésere. Nagyon büszke vagyok rájuk, és ez egyértelműen az Ő érdemük! Itthon soha nem vittük túlzásba a tanulást, mert nem kellett! Amikor szükség volt rá, akkor gyakoroltunk, de annak a híve vagyok, hogy gyerekek, és nekik még játszaniuk kell! Így is mire hazaértünk a suliból, meg a különböző edzésekről, max fél óra, 1 óra maradt mindenre, a vacsorát, fürdést leszámítva. Mert ragaszkodtunk hozzá a párommal, hogy a fiúknak 8-kor ágyban a helyük, hogy ki tudják pihenni magukat másnapra. Úgy érzem jól csináltuk! Szeptembertől leszünk gondban, mert a nagynak már elég lenne fél 9-kor ágyba menni, de a kicsinek viszont 8-kor. Mivel egy szobában alszanak, még nem tudom, hogy fogjuk megoldani. Az a baj, hogy ide kint sem szerencsés, ha marad, mert már látom előre, hogy akkor Ádám minden este nyafogni fog, hogy Máténak miért lehet, neki, meg miért nem, és rosszul fogja érezni magát. De majdcsak lesz valahogy . . .
Tényleg, piszok nagy szerencsém van velük!!!! Hálát adok a sorsnak, hogy ők ilyenek!!!!

Vasárnap volt a nagyfiam elsőáldozása. Nem vagyok egyáltalán templomba járós, nem a vallással van gondom. Sokkal inkább 1-1 pappal, akik azt hiszik magukról, hogy mindenki felett állnak, és nekik mindent szabad. Máté már az oviban magától jelentkezett hittanra. Megengedtem, hiszen úgy voltam vele, hogy rosszat nem tanul, és a kultúránk része, ismerje meg, és döntsön saját maga. Én igazából soha nem neveltem a vallás ellen, viszont vallásosan sem. Annak idején én is 16 éves voltam, mikor elkezdett érdekelni, és bérmálkoztam is. Neki is meghagytam a döntés jogát. Azóta is minden éveben járt hittanra a suliban. Mivel harmadikos korban szoktak első áldozni, így ő is szeretett volna. Eddig nem sűrű járt misére, mivel mi nem szoktunk menni. Mikor kérte, akkor szívesen elmentem vele, de az utóbbi időben már saját maga járt, de becsületesen!!!! Mikor láttam az elsőáldozáson egyforma ruhájukban a majdnem 60 gyermeket, elszorult a szívem. Annyira ártatlanok voltak, annyira megható volt, ahogy bevonultak a templomba! Szó szerint a könnyeimmel küszködtem.

2 megjegyzés: