Bemutatkozás

Első, és egyetlen házasságom nem volt valami szerencsés választás. Két nagyon jó dolog lett belőle: a két csodaszép kisfiam! A nagyobbik 10 éves, a kisebb 7 és fél. A házasság tönkrement, és szerencsére megtaláltam életem párját, akivel nagyon szeretjük egymást.

Megtaláltuk a másikban azt, aki mellett tényleg egésznek érezzük magunkat. A fiúk is nagyon jól kijönnek vele, igazi apaként gondoskodik róluk, játszik velük, nevet velük, és ha kell, neveli őket. Mikor megismerkedtünk, és kerek-perec kijelentette, hogy soha többet nem szeretnék szülni. Nem mondhatnám, hogy ezt ő elfogadta, szét is mentünk emiatt, de győzött az egymás iránt érzett szerelmünk, és nem együtt voltunk, nem beszéltünk a kisbabáról. Telt az idő, és egyre inkább megfogalmazódott bennem, hogy milyen jó lenne, és egyre csak érett a gondolat, hogy újra szeretnék egy csöppséget a szívem alatt hordani, és felnevelni. Ő nagyon megörült neki, mikor felvettem, hogy mi lenne, ha...

Majd mindent megtettünk a babaért, hogy legyen, de ő mégsem akart jönni... kivizsgálások következtek, arra gyanakodtam, hogy lehet valami cisztám lett, ami megakadályozza, hogy megfoganjon. Hosszas keresgélés után elmentem egy nőgyógyászhoz, elmondtam, mi a problémám, és szeretnék egy kivizsgálást. Ő egyből mondta, hogy rendben, de akkor a páromat is ki kellene vizsgálni. Mikor mondtam neki, és hoztam a beutalókat az andrológiára, és az urológiára, akkor meg sem lepődött rajta, hiszen még a váróban a fülembe súgta, hogy arra gondolt, hogy őt is vizsgáltassuk ki. Mikor mindenféle kivizsgáláson túl voltunk mind a ketten, kiderült, hogy a párom katonái nem éppen megfelelők. Szerencsére nálam nem találtak semmi rendelleneset. Így jutottunk el egy meddőségi központba, a SOTE I-re, ahol tavaly november végén voltunk először, az első konzultáción.

Azóta túl vagyunk két sikertelen inszemináción, és most ezerrel készülünk a lombikra. Ami sajnos késik, megint csak várakozni kell... tüszőmaradvány miatta a bal petefészekben...